Dévaványa Város Fóruma

Dévaványa Város fóruma => Dévaványa => A témát indította: Tóth István - 2015-12-23, 19:10:27

Cím: A Ványai földmutyi!
Írta: Tóth István - 2015-12-23, 19:10:27
Vita indítónak, vagy gondolatébresztésnek!  ;D

A Békés megyei Dévaványán gazdálkodó Barta Jánosnak a 240 hektárból 35 marad a bérleti idő lejárta után. 800 juhot hajthat a vágóhídra. Területére 8 pályázatot írtak ki, egyetlenegyet, a tanyája körülötti 35 hektárt nyerte meg, pedig még édesapja is beadott pályázatot, biztos, ami biztos.

Barta ismeri a legelőjét elnyerő helyieket. Igaz, hogy dévaványaiak, de van olyan közöttük, aki Budapesten él, és soha nem gazdálkodott. Akad köztük önkormányzati dolgozó, meg egy 78 éves néni, akinek egy jószága van: egy macska.

Barta szerint a tavaszra megalakuló földosztó bizottság körül legyeskedők kerültek előnyös helyzetbe. Barta János, az idei első munkanapon bement a nemzeti park sz*rvasi irodájába, ahol a hivatalvezető úgy kommentálta az eredményeket, hogy „(a legelőket) 10 évig szipolyoztátok, most szipolyozza más is”. Amúgy pedig azt javasolta Bartának, próbálja rábeszélni a nyerteseket, hogy lépjenek vissza.

http://hvg.hu/itthon/20140116_Most_szipolyozza_mas_is

Cím: Re: A Ványai földmutyi!
Írta: Alemo - 2015-12-26, 15:37:59
Nem védeni akarom a fideszs**gnyaló bérfideszeseket, de a cikkben szereplő Barta uraknál ezerszer kisebb gazembereket is felakasztottak már. Most a másik oldal lop. Így megy ez már 90-en óta. Magyarországon két hülye van aki elmegy szavazni, és két valamelyik hazug lopós pártra szavaz, (Fidesz v. Mszp) vagy ami még rosszabb el sem megy szavazni! De a pofáját tudja húzni, hogy így meg úgy! Aki nem ment el szavazni annak kuss a neve és tűrje.

Cím: Re: A Ványai földmutyi!
Írta: Tóth István - 2016-01-02, 20:01:10

A Ványai ember érdekesen szavaz! Lám valánszki-t megválasztották (Nem kis illegális segítséggel) most meg nyavalyognak!

Cím: Re: A Ványai földmutyi!
Írta: Tóth István - 2016-01-24, 21:25:01
Akár csak Dévaványát látnám, csak oda nem folyik még annyi pénz se, hogy az utakat megcsinálják.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/ujabb-fideszes-potentat-aratott-a-foldarvereseken-1325288

Cím: Re: A Ványai földmutyi!
Írta: viharsarok - 2016-06-14, 19:22:29
Hektáronként 200 000 ft támogatást kaptak a "kisgazdák" a földjük után és mindig a szájhúzás megy ahelyett hogy befognák a pofájukat! Egy reprivatizációhoz mit szólnátok? >:(

Cím: Re: A Ványai földmutyi!
Írta: Tóth István - 2016-06-14, 22:04:05
Hektáronként 200 000 ft támogatást kaptak a "kisgazdák" a földjük után és mindig a szájhúzás megy ahelyett hogy befognák a pofájukat! Egy reprivatizációhoz mit szólnátok? >:(
Hamarosan olyan infót teszek föl ide, hogy besz*rtok! :) Ezen röhög most mindenki a városban! :) Bevezetésnek azt írom, hogy hülye mindenki az önkormányzatnál...

Cím: Re: A Ványai földmutyi!
Írta: Tóth István - 2016-06-25, 12:18:56
No akkor ahogy ígértem a dilettáns önkormányzatról egy kis esszé!
A nemrég átadott épületükben a tervező úr F.L. aki egyébként a műszaki osztály vezetője olyan "okos volt, hogy komoly összegért előregyártott műanyag ajtót rendelt, csak éppen befelé nyíló helyet kifelé nyílót. No nem igazán akadt fel a műszaki osztály vezetője ezen, kiadta parancsba, hogy fordítva kell berakni!
A mezőgazdasági oldalon is megy bőven a pénzpazarlás, hiszen több mint 3 millió forintért vételeztek egy használhatatlan traktort, amit javarészt semmire sem tudnak használni!

Nos mint ismert Valánszki polgármester elődjéhez képest műszaki analfabéta így a műszaki osztály simán megvezeti szinte minden nap. És a város pénze egyre csak fogy!!!!