Címlap Hírek Apróhirdetések Hasznos Fórum Archívum Időjárás Írjon nekünk

Ma 2017. Június 25.
Vasárnap, Vilmos napja van.



Címlap
Döntetlen a szomszédvári rangadón (Videó)
2017. March 20.

 A szomszédvári rangadót semleges helyszínen, az endrődi pályán játszottuk le, így azután mindkét együttest népes tábor biztatta, írja a klub honlapja. Kiegyenlített első félidőt láthatott a publikum, és már-már úgy tűnt, hogy a szünetig nem lesz gól, amikor Viczián szabálytalankodott a büntetőterületen belül. Tizenegyes és sárga lap járt érte. Előbbit Kéki Csaba értékesítette, utóbbi elszenvedője pedig egyetlen perccel korábban mehetett zuhanyozni társainál, tekintettel arra, hogy előtte volt már egy cédulája. A szünet után, létszámfölényünket kihasználva, támadólag léptek fel, de a jobbnál jobb helyzetekből sem tudtták növelni előnyünket a DSE focistái.

A Körösladányi csapat is büntetőhöz jutott a második félidőben, de Bakos József büntetőjét az egyébként kiváló formában lévő kapus, Szász Dávid simán hárított. A végéhez közeledve pedig Papp Zsolt egyenlített, így összességében a pontosztozkodás reális képet festett a mérkőzésről.

Dévaványai SE–Körösladány MSK 1–1 (1–0)
Gyomaendrőd, 220 néző
Vezette: Hanyecz Bence

Dévaványa: Szász – Szalai, Kálai, Barna, Ungi – Adamecz – Kéki, Marton, Somogyi – Tóth Mihály, Ernyes (Gubucz). Játékos-edző: Kovács Gyula.

Körösladány: Borbély – Juhász, Viczián, Nagy S., Kukla – Zsömbörgi M., Farkasinszki (Szalazsán) – Szarka (Kajó), Bakos (Molnár J.), Papp Zs. – Kormány (Budás). Edző: Somogyi János. Gólszerző: Kéki (44. – 11-esből), ill. Papp Zs. (84.). Kiállítva: Viczián (44.).

Videó: keleten.hu

Portálunk jelen van több közösségi oldalon is, kérjük használd az alábbi ikonokat a különböző megosztásokhoz!
Facebook Google+ Twitter Tumblr VKontakte